Érdekességek

Tudta-e, hogy...

           a legrégebbi fennmaradt hárfa az i.e. 3. évezredből származik és Ur városában találtak rá, a Sumér Birodalom területén. Jelenleg a British Museumban, Londonban található. Arany bikafej és intarzia díszíti.

          a görög mitológia szerint Hermész alkotta meg a hárfa ősét, a lyrát, egy teknős páncéljából, majd Apollónnak adta, hogy kiengesztelje, amiért elhajtotta a barmait.

            a föníciai kereskedők közvetítésével jutott el a hárfa Európába, Írországba.  Írországban is igen nagy becsben tartották, nem véletlen, hogy az ország címerében ma is megtalálható. Ilyen kitüntetés egyetlen más hangszert sem ért.

      Írországból Wales-be is eljutott a hárfa, ahol a kelta bárdok hangszere lett. A bárdok költők, énekmondók voltak, akiknek fő kötelességei közé tartozott, hogy a tudományokat műveljék, az erkölcsöt védelmezzék és megénekeljék a kiválóságok hőstetteit. Wales királya 1100-ban összehívta a bárdokat és velük együtt alkotta meg a Zene 24 törvényét.

Kimondták, hogy zene- és hárfatanításra csak az a bárd vállalkozhat, aki hosszas tanulmányok során elnyerte a "mesterdalnok" címet.

Kimondták azt is, hogy nem szabad zenészt halálra ítélni, továbbá, hogy még a bíróságnak sincs joga walesi polgár lakásán lefoglalni könyvet, kardot és hárfát. 

      300 évvel később I. Edward  ("Edward király, angol király") Wales meghódításával véget vetett a bárdok előjogainak, akik akkoriban már komoly politikai hatalmat is képviseltek.  Az üldöztetés hosszú időszaka következett:  Erzsébet, Anglia királynője vérdíjat tűzött ki a bárdok fejére. A kelta hárfások utódai az európai kontinensen szóródtak szét: egy 13. századi francia krónika hírül adja, hogy "hárfások érkeztek Angliából".  A hangszerek előkelő rangja tovább él:  a trubadúrok elválaszthatatlan társává lesz.

Ahogy a zene fejlődik, úgy hanyatlik a hárfakultusz:  mivel csak egy hangnemben lehetett rajta játszani, ez már nem felelt meg a zenei igényeknek.

A 16. századtól kezdve azon kísérleteztek a hárfakészítők, hogy hogyan lehetne megoldani a hangnem-váltásokat. Ekkor már ismertek voltak a "kromatikus" hárfák (minden félhang megtalálható),  2 ill. 3 húrsorral, de mivel ezeken igen bonyolult volt játszani, ezt hamar elvetették. Különböző próbálkozások (pl. a játék közben kézzel hangolható kampós hárfa)  után 1720-ban egy bajor mester, Hochbrucker feltalálta a pedál-rendszert. Ez tulajdonképpen a horog-rendszer továbbfejlesztése, a kéz felszabadul, mivel a váltásokat lábbal lehet végezni.  Eleinte a hangszer testén keresztül, a könyök-részen át futott a mechanika, majd az oszlopot üresen hagyták és ide kerültek át a huzalok. A mechanizmus elhelyezése miatt a hangszer erőteljesebb építést kívánt.

A pedálok segítségével a húrok hossza megváltoztatható, ezzel  lehetővé válik a hangnemváltás, de csak néhány hangnem elérhető (Esz-dúrtól E-dúrig).